3. fejezet
A tökéletes randevú
A tökéletes randevú
Elérkezett a nagy találkozás napja. Egy vasárnap délutánra esett. Végre szép napos, kiránduló idő volt. Nagyon ideges voltam, hogy lehet, jobban járok, ha nem megyek el a találkozóra. Épp az óvodai gyakorlatomat töltöttem, és számtalan feladat várt rám. Végül rászántam magam. Majdnem késtem, a gyomrom remegett az idegtől.
De felelőtlen vagyok, hogy nem kértem el a számát, mert tudtam volna szólni, hogy kések. Szerencsére autóval bejutottam a megbeszélt helyre. Amint odaértem, már fél percen belül megjelent.
Magas, mosolygós, jó kisugárzású emberként jelent meg előttem. Barna, tüsi hajat viselt és sötétkék póló volt rajta, hogy komolyabbnak látszódjon. Első pár másodpercben - ami a pszichológusok szerint döntő- elég szimpatikusnak látszott.
Az internetes beszélgetéseink során kicsit gyagyábbnak hittem, de kellemesen csalódtam. Bolyogtunk a városközpontban, mire én felajánlottam, hogy elmehetnénk az arborétumba. Szép, napos és meleg időnk volt. Dolgozott délelőtt, volt egy előadásuk, mivel bábszínházban végzi a munkáját technikus, kellékes és statisztaként. Csodálkoztam is eleget. Mesélt az életéről, kicsit magáról. Amikor a családjáról érdeklődtem, kissé elborult az arca. Gondoltam, témát váltok, és ahogy kinyitottam a számat, akkor kezdett bele a saját monológjába. Bár közben mondott néhány vicces történetet, hogy amikor a nyelvébe piercinget lövetett, észrevették, hogy másképp beszélt. A lidocaintól lezsibbad olyankor az ember.
Ezen jót nevettem. Beültünk a kocsiba és bekapcsolta a cd lejátszót. Szólt a zene, és beszéltünk filmekről, zenéről, csupa intellektuális témákról.
Közös kedvenc lett a Star Wars és a Szállító 2 című film, illetve az Amerika Pite.
Odaértünk a bejárathoz, kiszállt, kinyitotta nekem, mintha egy hollywood-i sztár volnék.
Jó sokat sétáltunk, kerestük a kilátót. Sétálgattunk, egész végig csevegtünk. Egy idő után leöltünk egy padra. Ott mesélt főleg a munkájáról, de engem is kérdezett. Igyekeztem kevesebbet beszélni, mivel nem volt hangom. Nagyon meg voltam fázva és jobbnak találtam, ha őt hallgatom. A végén unalmassá vált az ülés és kissé zavarba hozott, amikor a vállam környékére rakta a karjait. Próbáltam vele tartani a szemkontaktust és ő is próbálta elcsípni a tekintetemet. Felvetettem, hogy mi lenne, ha elindulnánk a kilátó felé. Battyogtunk az építményhez, jött egy telefon. Gondoltam biztos fontos ember, de felvette. –Nyílván a haverja kereste, hogy csinálja már meg a melót helyette. Neki komoly kapcsolata van, de a barátnőjének megígérte, hogy együtt töltik a hétvégét. Biztos ez volt az indítéka-. A stílusból leszűrtem, hogy nyílván barát, mert főnökkel így az ember nem beszél. Tovább haladtunk az és megint szembetalálkozott egy kollégájával, akiről utólag kiderítettem, hogy bábművész. Kezet fogott és tovább indult futni, haladtunk az úti célunk felé. Megnéztünk egy térképet, hogy körülbelül merre kellene menni. Annyit beszéltem a végén, hogy teljesen a hangom. Idéztem előszeretettel a L’art Pour L’art Társulat szövegeit és mivel láthatóan élveztük egymás társaságát, ő is folytatta a megkezdett vonalat.
Kellemesen nevetgéltünk, és végre megtaláltuk a kilátótornyot. Előre mentem, és éreztem, hogy bámulja a fenekemet. Enyhe riszálással próbáltam még nőiesebb lenni, hogy felkeltsem a figyelmét. A panorámát néztük, közben kiderült, hogy egy iskolába jártunk, csak én szakközépiskolai részben, és ő szakmunkás tagozaton tanult.
Épp körül néztem és láttam, hogy mellettünk van a volt testnevelés tanárunk.
Pontosabban az ő tanára volt, minket annak idején csak helyettesített. Mesélt róla pár dolgot, és odaköszöntünk neki. Gondoltam, hogy Becsei tanár úr nem tudja kik vagyunk, de udvariasan ránk köszönt. Épp unokáival és a családjával volt kirándulni. Valami motoszkált bennem, hogy a sors azt akarja, hogy valami jó süljön ki ebből a találkozásból. Mesélte, hogy jó ideje nincs barátnője. Rögtön bevillant, hogy hazudik, ugyanis ha én is pasi volnék és legalább ennyire jóképű, biztos, hogy nem hagynám, hogy egyedül legyek több mint egy évig.
Rá is kérdeztem -amint említette, hogy a mamája nyaggatja-: „Te olyan helyes és jóképű fiatalember vagy. Miért nincs barátnőd?” Erre csak annyit válaszolt, hogy nem jött össze. Ennyi. Furcsállottam, hogy így nyilatkozik, mi több meglepett.
Beszélgettünk még egy adagot aztán elindultunk az autó felé. Pont ki is számoltuk az időt, mert azt terveztem, hogy ötig maradok. Folytatnom kellett a bábkészítést, a tervezet kidolgozását, szóval nem unatkoztam egy percig sem. Neki pedig egy hátteret kellett megfesteni zöldre. Meg is jegyeztem, amikor beültünk a skodába, hogy pont kiszámoltuk az időt. Gondolom azt hitte, h szegény lányt még mindig betáblázzák a szülei, hogy mikor érjen haza. A szeme szögéből nem olvastam ki semmi jót, és az pár perc nagyon kínos volt a számomra. Berakta a kedvenc együttese lemezét a lejátszóba, és azt mondta, hogy akkor hazavisz. Ment a zene, majd megtörtem a csendet:
- Ez nagyon jó szám. Bárcsak érteném a szövegét.
- Bizony, hogy jó –felelte. Amúgy én sem tudom a szövegét, de nagyon tetszik.
Azzal mosolyogtunk egyet, hogy nem fontos érteni a szövegét, ha már eleve olyan nyárias hangulatot idéz elő a zene. A bulizós hangulatra emlékezteti azt, aki hallgatja. Idő közben annyira eltémáztunk, hogy másfelé vette az útirányt, de egy kis kerülővel ugyanott lyukadunk ki. Igyekeztem megnyugtatni. Hazafelé és beszélt folyamatosan, alig tudtunk csöndbe maradni. Örültem, hogy végre találtam egy olyan srácot, aki jól is nézett ki és ráadásul be nem áll a szája. Kicsit hiperaktív, de nem jelent problémát. Az ház előtti parkolónál szálltam ki.
- Jól éreztem magam. Jó kis délután volt.- mondta-
- Én is. Szia.
Azzal két puszit adtam neki és becsuktam az ajtót. Amúgy az autó a családjáé, nem a sajátjáé, de engem nem érdekel ez a pénz dolog. A szeretetre és a szerelemre vágytam. Gondoltam talán esélyes egy komolyabb kapcsolatra. Megvártam, míg elhajt, hogy ne a fenekemet nézze, amikor battyogok a lépcsőház felé. Cseles trükk. Fontos, hogy a nő mindig fel tudja kelteni a becélzott férfi példány figyelmét.
RSS Feed (xml)